2011. május 15., vasárnap

2011 Tavaszi MondoCon

Szombat este megbeszéltük Márkkal (Domahidi) és Gáspival, hogy össze kellene futni conon így hát ennek fejében beszéltük meg a találkozót vasárnap egy órára a kapu előtt. Én fél egykor már ott voltam a Stadionoknál és megvártam Andrét (Sharko) amíg kényelmesen lekocog a lépcsőn ugyanis ő körülbelül öt percre lakik a Stadionoktól. Miután találkoztunk a Hungexpo felé vettük az irányt. Útban még megejtettük a conozók kedvenc gyorséttermét a "közeli" Burger Kinget és két darab száz forintos fagyival mentünk tovább. A srácok már ott vártak ránk és valami ilyesmi beszélgetés játszódott le mindkét duó között:
- Ők azok?
- Nem tudom.
- Nem tuti nem.
- De mondom, hogy ők azok.
- Idejönnek? Ők azok.
Akkor üdvözöltük egymást és meg is indultunk befelé. Az eleinte fennálló feszengést gyorsan felváltotta a derű és a jókedv ugyanis a pénztárosok adtak nekünk egy hagymát és azzal dobáltuk egymást. No, a kellő hangulatot megalapoztuk és innentől kezdve szinte végig szakadtunk a nevetéstől.

A Fúrészből jól ismert bábu egy játékmotoron 
illetve Darth Vader háttal.

Először kitárgyaltuk az összes fanmadet majd felhúztunk a "boltzóna" felső szintjére s kit látnak szemeink? Horváth Zolit személyesen. Először alig ismertük meg.
- Halljátok...az nem Horváth Zoli?
- Mármint Yoko?
- Aha.
- Ő soványabb nem?
- Hogy leoltotta már a Fekete Dani huga?! :D
Akkor Gáspi leszólította, hogy "köszi a két pontot anime csillag születiken". Miután mindnyájan bemutatkoztunk elég hideg beszélgetés zajlott le. Szerintem ő azt sem tudta, hogy mi kik vagyunk egyedül ha Gáspit ismerte. Utána mondta, hogy most megy és, hogy összefuthatunk még ha erre járunk. Hát nem futottunk össze :D Kép sajnos nem készült. :(

Hollow Ichigo

Akkor következett egy hosszú csámborgás és mivel éhesek voltunk úgy döntöttünk bekapunk valamit. Elmentünk a büfébe ahol a "Palacsinta és Pizza" felirat díszelgett. Az eladóhoz léptem.
- Elnézést palacsinta van?
- Nincs.
- Esetleg pizza?
- Az sincs.
LOL. Na mondom szép. Egy ásványvizet vett André de az is 350Ft volt. Ebbe aranyat tesznek vagy a mi a faszom?! :D

A felvonulást fentről nézték a résztvevők. 
Miért nem csatlakoztak?! :D

Aztán hosszú séta után, itt ott kerülővel visszajutottunk a "bolt zónába" ahol tüzetesebben átvizsgáltuk a kínálatot. Az egyik eladónál találtunk ilyen kis pirulákat amiket ha vízbe teszünk akkor felveszik valamilyen állat formáját.
Gáspi odalép:
- Ez kábítószer?
EPIC PWNED. A röhögéstől lassan szétszakadva támolyogtunk el a sushizhoz, mert Gáspi már nagyon éhes volt. Ekkor a következő mondat hangzott el.
- Ne röhögtessetek, már fáj a vesém.
VESÉD?! Ránéztünk és André feltette a nagy kérdést.
- Gáspi te tudod egyáltalán hol a veséd?
Randomba elkezdte mutogatni a hasát és mi megint csak dőltünk a nevetéstől. Miután Gáspi megvette leültünk egy padra és végignéztük a HIHETETLEN SZERENCSÉTLENKEDÉSÉT.


Brain Destroy. Ezek után a random gyerek aki segített (segített?) Gáspinak elmondta, hogy itt minden van csak keresni kell mert ő még yaoi mangát is talált. Ooooookééééééééééé...Mennünk kell csáá..... :O:O:O
Ami még nagy volt, hogy Gáspi megkérdezett egy büfés csajt, hogy nincs e egy olcsóbb (büfé) a környéken. LOL.
Ennyi volt nagyjából a Tavaszi MondoCon, megismertünk két hatalmas arcot és jól mulattunk velük. A nyárira már Anime Gaidenes pólóban megyünk! ;D

A képek nem a legjobb minőségűek mert telefonnal készültek, bocsi ^^.
További képeket csodálhattok majd meg Márk blogján ugyanis ő is fotózgatott a mobiljával. 


Na pacsi!

2011. május 12., csütörtök

12 hihetetlen

Egy szóval tudnám mindezt jellemezni. Hihetetlen. Hihetetlen az ahogy a kitolt határidővel éppen, hogy csak betudtuk küldeni a pályázatunkat, hihetetlen, hogy az utolsó helyen bekerültünk a legjobb tíz közé hihetetlen, hogy kitolták a szavazatok végleges lezárásának és összegezésének idejét és így előrébb nyomultunk hihetetlen hihetetlen és hihetetlen, hogy a második helyen végeztünk. Már akkor elértük amit akartunk amikor az alkotásunkat több mint 200 ember nézte meg és HIHETETLEN, hogy ez a szám mára már 1000 fölött düledezik. Továbbá hihetetlen, hogy a zsűrinek nagy többsége egyedinek mondta a produkciónkat és azt emlegették, hogy ez egy potenciál képes fanmade lehet. (Az új generáció elnevezést a büdös életben nem fogom használni, sorry). A leghihetetlenebb mégis az, hogy TI megszavaztátok nekünk a második helyet. Jedi AMV-je csodálatosan elképesztően hihetetlen (haha számoltátok eddig mennyiszer írtam?) és teljes mértékben megérdemli az első helyet. Ezennel ha netalántán olvassa a blogot küldjük innen szívélyes gratulációnkat és mély elismerésünket.
Köszönjük, köszönjük, köszönjük. Anime Gaiden 2 hamarosan.

Na pacsi!



...hihetetlen...